Soltész Béla

Köszöntelek a weboldalamon!

Soltész Béla vagyok. Szépirodalmi és utazós könyvek szerzője, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója. Latinamerikanista, migrációkutató, a Globális és Fejlődéstanulmányok Tanszék vezetője.

Röviden rólam

1981-ben születtem Budapesten. Az ELTE spanyol-portugál szakán és a BCE nemzetközi tanulmányok szakán végeztem, majd a BCE Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskolájában szereztem doktori (PhD) fokozatot. Ösztöndíjasként a spanyolországi Zaragozában, a chilei Santiagóban és a mexikói Tolucában tanultam.

2016 óta az ELTE Társadalomtudományi Karán, a nemzetközi tanumányok szakon tanítok, a 2023-ban alakult Globális és Fejlődéstanulmányok Tanszék vezetője vagyok. Korábban a Központi Statisztikai Hivatalban és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél migrációkutatási projektekben, a Külügyi és Külgazdasági Intézetben pedig Latin-Amerikával foglalkozó kutatóként dolgoztam.

Társadalomtudományi, oktatói munkám mellett ismeretterjesztő és szépirodalmi szövegeket is írok. Latin-amerikai utazásaimról egy blogot vezettem (clandestino.blog.hu) és három könyvem jelent meg a témában: Clandestino – Egy év Latin-Amerikában (Publikon, 2012), Hátizsákkal Brazíliában (Európa, 2016), Eldorádótól az Antillákig (Noran, 2020). Továbbá egy regényt (Rabszolgasors, Ab Ovo, 2014) és két novelláskötetet (Inbox, Fiatal Írók Szövetsége, 2015; Osztatlan közös, Helikon, 2025) is írtam.

Jelenleg egy újabb regényen dolgozom.

Soltész Béla

Merre tovább?

Akár az egyetemi tevékenységem, akár a könyveim érdekelnek, jó helyen jársz!

Könyveim

Olvasd el a könyveim ajánlóját! Ha megtetszik valamelyik, a webshopban meg is vásárolhatod.

Publikációim

Nézd meg, hogy milyen
tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi publikációim jelentek meg!

Előadásaim

Vess egy pillantást az egyetemi kurzusaim, a konferencia- és ismeretterjesztő előadásaim listájára!

Blog

Fusd át a rövid blogbejegyzéseimet az épp aktuális írói, kutatói, oktatói tevékenységemmel
kapcsolatban!

A weboldalt készítette: RezedaStúdió